|
Témaindító hozzászólás
|
2013.10.01. 21:05 - |
 |
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Sötét pillantással fürkkésztem Monroe-t, aztán halk sóhajjal bólintottam. - Végül is igaz. Sokáig már amúgy sem maradt volna titokban. - Próbáltam átlátni a dolog kusza szálain, de egyáltalán nem volt könnyű. Sőt, inkább nehéz.
- Nem tudom. De muszáj legalább megpróbálni. Azért nekem elég furcsán hatna mindenképp, ha így is, úgy is kotoloncolnának minket innen. Nem hinném, hogy el tudnám viselni. - Vallottam be, hiszen nem kis energiámba került, ameddig itt helyrehoztam az életemet úgy, ahogy. Ha pedig elkergetnek minket, akkor mindent kezdhetek előlről, ha nem még rosszabb kiindulási helyzetből, mint most.
- Érthető. Ki nem lenne összezavarodva ilyen információktól? - Mosolyogtam rá kissé szomorkásan. Én is hasonlóan éreztem, de én mélyen valahol dühös is voltam rájuk. Mert naívan, gyermekien nem tartottam azt helyénvalak, hogy csak úgy elfoglalják a várost, amikor itt mindenki megharcolt azért, aki, ők pedig csak úgy idejönnek. Minden porcikám berzenkedett ezen elmélet ellen. Csendben maradtam, átadtam a szót Monroe-nak, én már eleget kérdeztem tőle, most nekem kellett volna beszélnem. Csak éppen nem volt ötletem, miről, úgyhogy vártam, felhoz-e valami témát. |
Végiug a barátomon volt a tekintetem, miközben beszélt. Bólintottam.-Szerintem nem hasznáélt álnevet...minek használna? Elvégre egyértelművé kell tenniük valahogy azt hogy mit akarnak-az a gond hogy kettő dologö valahogy nem fért össze. Mindegy, úgytünik hogy már összevissza beszélek. Amikor Lisa megkrédezte mi a baj, csak mosolyogtam.-Egyszerűen összevagyok zavarodva...mellesleg, én nem vagyok a háborúskodás híve, a falkámat pedig nagyon szeretem...de ezt a helyet is. Viszont ha igaz hogy agresszívebbek akkor nem hiszem hogy meg lehetne győzni őket bármiről is..-motyogtam. Ahhoz képest dőltek belőlem a szavak, hogy régebben, nem igazán voltam a szószátyár típus. Tudtam sokat beszélni, de nem így. _Inkább csak poénkodtam, és beszélgettünk bármiről. Nem ilyesimről. |
Megcsóváltam a fejem, aztán Monroe arcát fürkészve, eltöprengve válaszoltam. - Nem tudom. Semmit nem tudok róluk, csak azt, hogy az egyik tagot Vivienne Grant-nek hívják, már, ha nem álnevet használt. - Osztottam meg vele csekély mennyiségű információmat. Az mondjuk igaz, hogy a semminél ez is több. Láttam rajta, hogy el van kenődve, így lázasan kutattam valami olyan dolog után, ami felvidíthatná. Monroe mindigis vidám volt és vicces, amióta csak ismertem, most viszont kicsit az volt az érzésem, mintha kifordult volna önmagából. Ami olyan alapon nem is csoda, hogy minden embernek lehet rossz napja, még a vérfarkasoknak is.
- Történt valami? - Kérdeztem halkan, s, ha tudtam, a szemeibe néztem. Őszintén aggódtam érte, ez pedig valószínű, hogy a tekintetemen is meglátszott. Reméltem, hogy tudja, rám számíthat, bármikor. Másrészt én is elmondtam a lelki gondjaimat, ami az összezavarodottságomban nyilvánult meg Vivienne-nel kapcsolatban, szóval most ő volt a soros. |
Csak megrántottam a vállam Lisa első kérdésére, és meredten bámultam magam elé. Csak hallgattam mit mond tovább, és igyekeztem nem elkalandozni, hogy ha kell akkor választ tudjak adni esetleges kérdésére. Aztán hirtelen felkaptam a fejem.-Honnan jöttek?-ismételtem el kérdésben az ő kijelentését. Aztán csak hallgattam mit mondott tovább, és beleegyezően ámbár méltatlanul hümmögtem egyet. Végignéztem Lisán. Arra gondoltam, hogy szinte ő az egyetlen legjobb barátom. Mással nemigazán tudtam elképzelni a problémáim megosztását mint vele. Mellesleg örültem a társaságának. Apropó társaság! Vajon hol lehet Vik? Igen az a rakoncátlan csajszi...A telihold óta nem találkoztunk, amikor először magára hagytam. Nagyon rég volt, ahog a Lisával való utolsó találkozásom is. Úgy el kalandoztam hogy meg kellett ráznom a fejem ahoz hogy visszatérjek Lisára pillantottam, hátha választ ad a kérdésemre. Mást nem tudtam vagy talán nem is akartam hozzáfűzni ehhez a témához. Legszívesebben átugrottam volna az egész ügyet, annyi volt csak a bökkenő hogy ez nem kamu.
|
Gondterhelten néztem monroe-ra, és, ahogy hallgattam a szavait, arckifejezésemegyre zordabbá vált. Halkan sóhajtottam fel. Tudtam, hogy valami nem stimmel. És én még azt hittem, hogy rendbe jön az egyébként is zűrös életem! Elcsigázottan néztem rá.
- Nem adok rá túl sok esélyt, de lehet, hogy ez majd megváltoztatja a dolgokat. - Mondtam. - Mármint a két falka között. Végül is az kösö érdek, hogy ne tegyenek el minket láb alól, nem? - Mosolyogtam rá halványan, remélve, hogy tudok belé egy kis lelket önteni. - Kíváncsi lennék, ha annyira gonoszak, akkor most ő miért nem támadt rám... - Morfondíroztam hangosan. - Nem, mintha hiányzott volna, bár azt mondta, előtte vacsorázott. Lehet, szimplán nem volt kedve hozzá, de akkor örülhetek, mondjuk sajnos soszor keveredtem már harcba. - Meséltem búskomoran. Nem szerettem a konfliktusokat, de, ha kellett, helyt tudtam állni bennük, mert mi mást tehettem volna?
- El nem tudom képzelni, honnan jöttek. - Folytattam aztán meglepetten. - Amúgy van ezerszám olyan hely, ahová mehetnének és neki pont ez a város kell? - Akadtam ki aztán egy kicsit. Nagyon nem tetszett, amit Monroe mondott, de örültem, hogy meg tudju ezt vitatni. Szívesen megkérdeztem volna, mennyire biztos az, hogy tényleg létezik ez a falka, de Vivienne volt az élő bizonyíték rá, hogy tényleg nem szóbeszéd az egész. Pedig örültem volna az ellenkezőjének. |
Úgy vewttem észre hogy Lisa teljesen ki van maradva az eseményekből. Sóhajtottam. Amikor a vállamra tette a kezét nagyjából lehiggadtam. Amikor mesélt...minden beigazolódott.-A harmadik falka...-kezdtem.-Mindenki arról hablatyol hogy létezik egy harmadik falka, aki sokkal erősebbek és gonoszabbak mint mi-ránéztem.-Meg akarnak ölni minket. Elvileg. Ezt is mondják. De nem tudom honnan veszik, ezek szerint létezik és az a csaj a tagja..-mormoltam aztán magam elé. Féltem hogy Lisa nagy bajba keveredett, de rá kellett jönnöm hogy konkrétan két falk a van veszélyben. Az új falka tagjai úgy hallottam, sokkal kevesebben vannak, de sokkal erősebbek mint mi. A két falka együtt, mellesleg gha ki akarnak írtani nem lesz nhéz, hiszen a Warriorbow és a Thunderlander sem igazán arról a jó kapcsolatról híres. Rettegtem, bár nem tudom mitől. Talán a nyugallom végétől. Felsóhajtottam. |
Alig, hogy megkérdeztem, mi újság vele, csak úgy dőltek belőle a szavak. Nem volt mindennapi, ahogy megismertem Monroe-t, ráadásul nem is emberi alakban találkoztunk először, de, amikor igen, humoros és könnyed fiatalemernek ismertem meg. Ezzel szemben most nagyon kétségbeesettnek tűnt, így már tudtam, hogy nagy a baj, de igyekeztem nyugodt maradni. Bár az a gondolat nagyon is megrémített, hogy valamiről teljesen lemaradtam.
- Nyugi, öreg harcos. - Tettem a vállára a kezem egy pillanatra, hogy egy kicsit jusson lélegzethez, aztán összefontam a karjaim magam előtt és gondterhelten megcsóváltam a fejem. - Igazából most találkoztam egy elég furcsa alakkal, valószínű, hogy az ő szagát érezted. - Tűnődtem. Bár Vivienne nem erre ment el, mior arrébblökött hozzám ért, így lehetséges, hogy rajtam is lehetett érezni. - Nem nagyon értettem, hogy mit próbált előadni, de elég furcsa volt. - Folytattam. - Valami olyasmit mondott, hogy meg fogok halni. - Grimaszoltam, még mindig nem bírtam elhinni. - Mindegy is, remélem, hogy csak szimplán őrült. Milyen zűrzavarról van szó? - Sóhajtottam fel, aztán kíváncsi szemekkel fürkésztem Monroe arcát. |
Egyszerűen nem hittem a fülemnek hogy Lisa az. Milyen gyorsan idekerült...hihetetlen. -Lisa-ejtettem ki megnyugodva a nevét. Rettentően megkönyebültem. Amikor leült nem bírtam tovább.-Zűrzavar van. Hallottad a pletykákat? Mellesleg hol voltál? Egy alvadt vér illatú lánnyal hozta a szél a szagodat...rettentően aggódtam-mondtam és ránéztem. Kedves ismerős, és nem tudtam volna mit csinálnék ha elveszítem. Végre itt volt mellettem, ez valamelyest megnyugatott. De a bennsőm még tombolt. Fel voltam dúlva. És Lisán is mintha ilyesmit láttam volna. Rettentően ideges voltam, de ezen most a lány jelenléte valamelyest csillapított. A jelenléte, a közelsége. Együtt vászeltük át azt a teliholdas, éjszakát, ami oltári volt. Egyszerűen még mindig elevenen élt az emlékezetemben. |
Meggondoltam magam. Később mutatkozott a hatása, de a Vivienne-vel való találkozás annyira felzalatott, hogy nem volt kedvem visszamenni a városba, ezért céltudatosan az elhagyott mólóhoz indultam. Bár elég rossz emlékeket is ébresztett bennem, ami leggyakrabban honvágy formájában nyilvánult meg, ami igazából nem logius, ha azt vesszük, hogy önként jöttem el otthonról. De nyilván hoz rossz döntéseket az ember. Végül is ez mindenkivel előfordul. A gondolataim össze-vissza csapongtak, nem tudtam megmaradni egy témánál. A szél hátulról fújt, tincseimbe kapott, amiket kisöpörtem az arcomból. Most, hogy leértem a mólóhoz egy kicsit erősebb lett, de korántsem elviselhetetlen. A távolban észrevettem egy alakot, valaki a víznél ücsörgött, de ilyen távolságból nem tudtam volna megmondani, kit is látok, ha ismertem egyáltalán, így issé megszaporáztam a lépteit. Mivel hátszelem volt, így az illatát nem igazán éreztem, meg aztán erre sokan megfordulnak. De mikor közelebb értem, már kiderült számomra, kivel hozott össze a sors, nagyon is örültem a társaságának.
- Üdv, Monroe - Léptem mellé mosolyogva. Kissé úgy tűnt, meg van zuhanva, nem csodálom, nekem is leegem volt mostanság. Halk sóhajjal leültem mellé, aztán egy pár pillanatig a vizet fürkésztem, végül visszanéztem rá. Rég beszéltem már vele. - Hogy vagy mostanában? - Érdelődtem. |
A mólónál ballagtam. Erőt kellett gyűjtenem. Hihetetlen mennyire el voltam fáradva, az új hírek a pletykák. Zsongott a fejem. Elegem volt mindenkiből, főleg a falkából. Mindenki olyan...fura lett manapság. Elegem volt. Leültem a móló szélére és a vize t bámultam. Enyhe volta tél, alig esett eg kicsi hó, a víz pedig messze nem fagyott be. Amikor egy szellő az orrom alá hozta a szagokat, ismerős illat csapta meg az orrom. Régi ismerős, közös emlékek. Igen, azt hiszem leginkább ilyen társaságra vágynék. De ez most nem vágy volt. Ezt az illatot hozta magával a szellő. Meg egy idegen lányét együtt. Meg alvadt vér. Ami az idegenlányhoz tartozott. Aggódni kezdtem, de akkor Lisa szaga nem lenne ilyen intenzív. Azt hittem hallucinálok, ezért sietve megráztam a fejem, és vártam hogy a szagok kimenjenek a fejemből. Hát itt sincs nyugtom.... |
 Nem akartam megint leállni vele vitatkozni. Szinte már láttam a leheletemet. - Aham - húztam a fejemre a kapucnimat. Végignéztem magamon. Nem voltam a legjobb formámban. Inkább zsebrevágtam a kezeimet, mikor hapciztam egyet. Már csak az hiányzott, hogy megfázzak. - Ami a legközelebb van... - gondolkodtam. - Burger King! - vágtam rá és már el is indultam az irányába.
Folyt. Köv. Burger King |
- Nem, nem mondtam hogy hagyj itt..- mondtam neki. - Fázol? - kérdeztem és néztem rá - Hova szeretnél menni? - kérdeztem tőle. Már engem is megcsapott a hideg szél. Most odaadnám neki a pulcsimat mint egy hősies férfi , hát de énis fázom szóval inkább én is azon pártoltam, hogy menjünk valahova. |
- Azt akarod, hogy hagyjalak itt? Az előbb még ki voltál akadva, amiért elmentem volna - néztem rá értetlenül. - Amúgy, úgylátszik - mosolyodtam el halványan. Ránéztem a karórámra. Éjfél elmúlt, engem meg hideg szél csapott meg. Csak egy pulcsi és egy melegítőnadrág volt rajtam, szóval kezdtem fázni.
- Vagy talán mehetnénk valami kevésbé hideg helyre - húztam be a nyakamat.
|
Egy darabig még néztem Roset majd bámultam a vízet. - Hmm..ez jó válasz.- közben néztem és hallgattam ahogy a víz kicsapódik a partra. Néha-néha ránéztem Rosera. Nem értettem, hogy tényleg miért van még mindig itt. Más sztem már elfutott volna.. najo, elfutás túlzás, de akkor is itthagyott volna. - És most milesz? Itt fogunk állni egymással szembe, ugyhogy aztse tudjuk mit mondjunk a másiknak a történtek után..? -kérdeztem és ránéztem. |
A mondatára csak bólintottam, tudtam, hogy úgy sem fog ez olyan könnyen menni, mint amilyennek hangzik.
- Nem tudom - vontam vállat. Tényleg nem értettem, hogy azok után, hogy kis híján nekem ugrott, miért vagyok még mindig itt, fél méternyire se tőle. Valahogy elmúlt a félelmem és egyre jobban kezdett érdekelni. |
Láttam rajta, hogy nagyon szarul érzi magát ez miatt. -Szerintem felejtsük el ami az előbb volt..jobb lesz mindenkinek..- mondtam. A tekintetemet levettem a lányról és néztem a vízet. Gondolkoztam majd hirtelen visszanéztem a lányra. - Ha már itt tartunk, hogy-hogy még mindig itt vagy? - néztem rá kérdően. |
Mostmár rohadt szarul éreztem magam. - Szerintem még itt vagyok... - mondtam halkabb hangerővel és feszülten a hajamba túrtam. Nem tudtam, mit tegyek vagy mondjak. Annyira egy elcseszett helyzet volt, hogy legszívesebben elsüllyedtem volna. |
Igen, mind gyilkosok vagyunk, de ő azt nemtudja, hogy az új falka mindannyiukat megakarja ölni, vagy kitaszítani a városból. És egyszer, ha most én nem is tettem meg, valaki a falkámból elfogja tenni láb alól.. De nem mondhatok neki semmit erről. Mikor megkérdezte, hogy miért él még, nyeltem egy nagyot. - Őszintén énse tudom. Te vagy az első aki nem rögtön ugy inditott felém, hogy huha másik falkából való és akkor most megkell ölnöm, vagy szóba se állok vele.. szóval igen.. mondjuk mikor rögtön mentél volna a falkádhoz és itthagytál volna, nem esett a legjobban. Életben hagylak te meg itthagynál.- néztem rá majd vártam a reakcióját, az előbbi mondataimra. |
Csak rá koncentráltam, minden többi zajt kizárva. A második mondatára kicsit összeszorult a gyomrom. - Ez... sajnos természetes. Mind gyilkosok vagyunk - mondtam. Tudtam nagyon jól, de legbelül mégis ember voltam, és minden egyes élet kioltásakor egy pici belőlem is meghalt. Hiszen én is öltem már ártatlant vagy bűnöst, nem is egyet. Volt, akit akaratlanul teliholdkor, de volt akit védekezésből tettem el láb alól. Azt viszont nem értettem, hogy engem miért hagyott életben. - Én miért élek még? - kérdeztem meg végül. |
- Az mindegy.. akkorsem a te hibád, hogy ilyen vagyok- mondtam és figyeltem, ahogyan én hátrébb léptem ő közelebb lépett hozzám. Figyeltem a mozdulatait - Tudod.. Rajtad kivűl aki eddig felídegesített azok már nem élnek..- mondtam neki majd nyeltem egy nagyot, hogy erre mit fog reagálni. Talán mégse lép közelebb hozzám, hanem hátrálni kezd? Vagy itthagy? Figyeltem Rose összes mozdulatát. |
[97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
