|
Témaindító hozzászólás
|
2013.09.30. 19:01 - |
Lakók: Emilie Waklering; Gertrude Waker |
[58-39] [38-19] [18-1]
Óvatosan pillantottam körbe mintha árgus szemeket keresnék de szerencsére sehol sem volt az idegesítő szomszédom, ezért a fiú gond nélkül besétált a lakásomba.
-Hah persze, maximum az álmaidban.– jegyeztem meg gúnyosan mikor kijelentette, hogy őt úgyis bármikor beengedném. Gyorsan kibújtam a csizmámból és az apró fürdőszobámhoz kísértem. Magamban imádkoztam hogy ne legyenek a fehérneműim szétdobálva de mikor az ajtó kinyílt megnyugodtam. Rend volt, és ha a macis törülközőm nem szúr neki szemet akkor teljesen megnyugodhatok.
- Na gyere mielőtt mindent összevérzel. – fintorodtam el mikor megláttam a véres papír zsebkendőt a kezében. – Hajolj ide. – mutattam a zuhanyfülkére és a kezébe adtam a zuhanyrózsát, gondoltam talán sikerül neki lemosni egyedül is. De azért ott álltam mellette és figyeltem a mozdulatait. |
Vigyorogva felvontam a szemöldökömet. - Szerinted szólnék, ha fel akarnék menni? Engem úgy is beengedsz bármikor, bármilyen körülmények között - néztem rá olyan "te-most-ezt-komolyan-gondoltad?" arrcal. Elindultunk felfelé, én pedig addig egy zsebkendőt szorítottam a sebemre. Vagy legalábbis megpróbáltam betájolni, hogy honnan is eredhet a vérem. Lifttel mentünk, és azon a röpke két perces úton is háromszor kellett elmagyaráznom, hogy jól vagyok. - Kösz... így se bókoltak még nekem - néztem rá 'Not bad' fejjel. Beljebb lettem tessékelve a lakásába. Kiléptem a cipőimből, és valahogyan egymás mellé rúgdostam őket. Közben ellenőriztem, hogy a PZS-m mennyire ázott át. |
Valószínűleg azért történhetett az egész, mert túlságosan is aggódtam.
. Jó rendben gyere. – ragadtam meg a karját és segítettem neki a ház felé támogatni. – De ha csak azért csináltad, hogy feljöhess a lakásomra legközelebb elég, ha szólsz. – vigyorogtam rá miközben felvettem a táskám a földről és kihalásztam a kulcsomat. Megállva a fiú mellett lehívtam a liftet, amivel egyébként nem sokszor utazok, szívesebben lépcsőzök, de gondoltam, most nem szeretne felcammogni a lépcsőn. Pár perc múlva a lakásom ajtaja előtt álltunk és én a liftúton kb háromszor kérdeztem meg, hogy jól van-e. Mindháromszor biztosított róla, hogy igen. Végül újra rá pillantottam, és el volt fehéredve.
- Nem nézel ki túl jól. – húztam el a szám aztán kinyitottam az ajtót és beljebb tessékeltem. |
Megráztam a fejemet, de lehet, hogy nem kellett volna. Még az is fájt. - Nem kell, jól vagyok - mondtam, bár nem igazán akarta elhinni a következő kérdéseiből leszűrve. - Tényleg, jól vagyok - néztem a szemeibe. - Csak le kéne mosni a vért... én nem látom, hogy hol a seb - mondtam és újra megérintettem a fejemet. |
Megörültem, hogy még a tudatánál van ez valamennyire megnyugtatott, de mikor a véres kezét megláttam, azonnal hátratántorodtam.
- Te…vérzel. – ez így kimondva elég bután hangzott, mivel ez egy eléggé egyértelmű dolog volt. - Mentők, hívjam a mentőket? – kérdeztem aggódva. Alapjáraton eléggé fáradt voltam már, de ez most eléggé lázba hozott és megragadtam a fiú karját, hogy felsegítsem. Elégé meg voltam ijedve és aggódtam is miatta.
- Ugye nem fogsz elájulni? – kíváncsiskodtam. Eléggé félős típus voltam ha sérülésekről volt szó. – Vagy azért a kórházba bekísérjelek? – pillantottam rá, és mikor a halvány fénybe megláttam, hogy vigyorog rögtön összehúztam a szemöldököm. Borúsan pillantottam rá. |
A következő pillanatban megláttam magam előtt egy lábat. Vagyis kettőt, de mindegy. Nagynehezen felültem és míg az egyik kezemre támaszkodtam, a másikat a sajgó fejemre raktam és próbáltam megkeresni azt a pontot, ahol bevertem. Pillanatokon belül meg is találtam, mivel véres volt az ujjam. Valószínűleg felrepedt a bőr, és rendesen fájt is. Felálltam. - Aha, csak... auf - kezdtem bele, de megszédültem és gyorsan megkapaszkodtam a korlátba. Mikor kitisztult a kép, kiegyenesedtem és Milliere néztem. A saját balfaszságomon és látva, hogy mennyire megijedt, muszáj volt vigyorognom. |
Lassan felsétáltam azon a pár lépcsőn miközben előkotortam a kulcsaim. Közben próbáltam győzködni magam, hogy ne nézzek hátra a srácra. Az olyan lenne mintha érdekelne. Pedig nem. Vagy igen? Kezdtem kétségbeesni és végül megállapítottam magamba, hogy azok után amit ma elárult nekem igazán integethetnék neki. Abban a pillanatban mikor megfordultam, csak azt vettem észre, hogy a srác a földön fekszik.
- Úristen. – siettem vissza gyorsan, otthagyva a táskám. – Adam, jól vagy? – álltam meg felette és közben imádkoztam, hogy sehonnan se ömöljön a vér, mert attól tuti kirázott volna a hideg. Közben persze szétnéztem, hogy szükség esetén ráüvölthessek valakire, hogy most azonnal hívja a mentőket. Ilyenkor persze sehol senki, csak a kihalt éjszakai utca. Sehol egy kocsi, egy gyalogos, egy motoros. Végül elég furcsán nézett ki, hogy a srác csak ott fekszik én meg álltam felette, úgyhogy leguggoltam mellé. |
Éreztem magamon a tekinteteket, volt amelyik szinte már lyukat égetett a hátamba. Nem igazán törődtem vele, nem szoktak izgatni az ilyen dolgok. Viszont Milliet ez annál inkább idegesítette. Felkaptam a fejem a hangjára és elvigyorodtam. Felvontam a szemöldökömet. - Tényleg? ...biztos? - néztem rá és nem túl erősen oldalba löktem. Eszembe juttatta azt a Milliet, akivel a tetováló szalonban volt dolgom. Hogy már attól zavarba jött, hogy ránéztem. Megérkeztünk a panelházak elé. Felültem a korlátra, onnan hallgattam, amit mond. Köszönésképp bólintottam, majd figyeltem, ahogy elindult befelé. A hajamba túrtam. Nem kellett volna, mivel hirtelen mozdultam ezáltal kibillentve magamat az egyensúlyomból. Magyarán egy az egyben hanyatt vágódtam, rá a kőkemény betonra. Eléggé bevertem a fejemet. |
Adam mellett sétálva próbáltam nem észrevenni, hogy az összes mellettünk elhaladó lány alaposan végignéz rajta. Aztán, mint egy felháborodásképp mikor meglátnak engem elhúzzák a szájukat és alaposan végigmérnek. Ilyenkor természetesen dacosan a szemükbe néztem és kihúztam magam. Jó persze nem Adamhez tartoztam, mint ők gondolták, d akkor se nézzenek, már úgy rám mintha egy kis rongy lennék. Szerencsére még az előtt, megérkeztünk, hogy a szembejövő kis szőke kamaszlánynak beolvashattam volna. Óvatosan meglöktem Adamet, mikor elsétált mellettünk, a kislány.
- Téged komolyan mindenki megnéz? – háborodtam fel vigyorogva. – Nem értem mit esznek rajtad. – csóváltam a fejem. Hazudtam, pontosan tudtam, hogy mit néznek meg rajta a nők. Pontosan azt amitől én is alig bírtam uralkodni magamon a tetováló szalonban. A mosolya, a szeme, a megjelenése.
- Akkor a tetoválást köszönöm. Őszintén szólva rosszabbra számítottam. – szóltam kedvesen egy megnyerő mosollyal. Felpillantottam a házra és láttam, hogy már csak néhány lakásban ég a villany. Nagyon reméltem, hogy a pletykás szomszédom már rég alszik és nem az ajtóm előtt vár rám, hogy beszámoljak mindenről.
- Ha kitaláltad, a nyereményed… - fordultam vissza hozzá. – tudod hol találsz. – biccentettem fel a házra és közben kifésültem a vörös tincset a szememből, amit a hűvös éjszakai szél az arcomba fújt. Még mindig a fiú mellett ácsorogtam, aztán lassan elindultam az épület felé. |
Míg ő a pólóját igazgatta én addig rendet pakoltam a szalonban. A tollakat és a székeket a helyükre raktam, a lámpákat pedig lekapcsoltam. Csak kívülről szűrődtek be halvány fények a helyiségbe. A vállamra dobtam a táskámat és előhalásztam a kulcsaimat. A hangjára felkaptam a fejemet. - Igazából fogalmam sincs. Mivel szőr borítja be olyankor a testünket, gondolom ott marad, csak nem látszik - vontam vállat. Sejtésem se volt, hogy mi van olyankor, de nem is igazán érdekelt. Halványan elmosolyodtam. - Szeretek biztosra menni - néztem pár pillanatra a szemeibe, legalábbis megpróbáltam betájolni őket nagyjából a sötétben. Elindultunk kiféle. Bezártam magam mögött az ajtót. Sötét, hűvös éjszakában kullogtunk. Kiérve a főútra egyből világosabb lett. Zsebre dugott kézzel lépkedtem Millie mellett. Nem jutott eszembe semmi, amit mondhatnék vagy kérdezhetnék. Nem sokkal később elértünk a panelházakig. Nagyot sóhajtva túrtam a hajamba. A karórámra pillantottam. Fél tizenkettő. Rendesen eltelt ez a nap is. |
 Elvigyorodtam. - Akkor most egy vadidegent engedtél be a házadba és rajzoltál le - bólogattam elismerően. Hátrébb léptem, hogy ne legyek útba, miközben ő pakolászik. - Oké - mondtam és kezet ráztunk. Bele kellett volna, hogy köpjek a tenyerembe. Megnéztem volna az arcát, hogy mit szól hozzá. - Felőlem mehetünk - mondtam, de én előbb még hazaugrok a cuccaimért. Felkaptam a portrémat és a pulcsimat. - Előbb gyorsan hazamegyek lepakolok aztán, találkozzunk az uszoda előtt fél óra múlva - mondtam izgatottan. Már vártam, hogy legyőzhessem.
Folyt. Köv. Uszoda |
Mikor kijelentette, hogy a testvére már négy éve halott, nem igazán tudtam mit is kéne mondanom. Nekem még soha senkim nem halt meg, amióta az eszemet tudom, mivel soha nem is volt senkim. Csendesen bólintottam, és tudom, hogy ilyenkor azt kéne mondanom a másiknak, hogy részvétem meg minden, de egyszerűen nem jött ki a számon egy szó sem. Csak tudomásul vettem és nem is akartam bolygatni az egészet, nem akartam a fiú érzelmei közt turkálni meg ilyenek. Aztán a következő megjegyzésére elvigyorodtam.
- Hát nem tudom, én nem ismerem. – pillantottam fel a szemébe pimaszul, aztán odébb raktam az állványt, hogy ne a ’nappalielőszobahálószobaétkező’ – m közepén legyen, és ha esetleg este bebotorkálok, a szobámba ne bukjak fel benne, mint oly sokszor eddig. Vidám csillanás jelent meg a szememben mikor beleegyezett.
- Rázzunk kezet. – vágtam rá azonnal és kezet nyújtottam. Miután kezet ráztunk (feltéve, ha odanyújtja a kezét) izgatottan pillantottam körbe.
- Mit szólnál, ha máris indulnánk? – kérdeztem felvillanyozódva. Már a gondolattól is izgatott lettem, hogy végre megint belecsobbanhatok a finom uszodai vízbe. Kicsit sajnáltam, hogy itt nincs olyan meleg, mint az ország többi részébe, legszívesebben Miamin lubickolnék az óceánban. De hát ez van, ezt kell szeretni és az uszoda is jobb, mint a semmi. |
Követtem a tekintetét a képig. Elidőztem az alkotáson. Nagyon jóra sikerült. - Kevin már 4 éve halott - mondtam kicsit lejjebb véve a hangom erejéből. Pár pillanatig csak magam elé bámultam. Felrémlett minden kép róla, ahogyan nevet, ahogy éppen veszekszünk és dolgokat vág a fejemhez, vagy amikor együtt baromkodunk. És az is, amikor utoljára láttam... elszorult a torkom. Gyorsan megköszörültem és Milliere néztem. Nem akartam, hogy ennyire letörnek és legyőzöttnek lásson a múltam miatt. Felálltam és mellé léptem. Szemügyre vettem a rajzot. - Nahát, ki ez a sármos fiatalember? - néztem döbbenten és elvigyorodtam. Figyelmesen hallgattam az ajánlatát. - Hmm.. oké, benne vagyok - mondtam halálkomoly arccal, de azért a szememen látszódott, hogy jót mulatok. |
- Azt hittem Rose az egyetlen testvéred. – mondtam és lopva fölpillantottam a falamon lógó egyik képre, amin ők ketten voltak megtalálható. Mindig azt gondoltam, hogy köztük valami különös oknál fogva nagyon szoros kötelék van, amit én soha nem fogok megérteni mivel, nincsen testvérem. Azoknál a családoknál, akiknél pedig laktam csak irigykedő kölykök voltak, akiket közel sem nevezhettem volna a testvéreimnek. De még a fogadott testvéreimnek sem. Valószínűleg ők is hibásak voltak, hogy folyton megszöktem mindenhonnan.
Mielőtt jobban, belemerülhettem volna a múlt árnyas gondolataiba, Adam máris felkészített a tetoválás örömteli részére.
- Tehát, az a rész nem fog tetszeni mikor kivarrod a bőröm. – állapítottam meg, és a követező mondatára, gyorsan még kijavítottam néhol a rajzot aztán átadtam neki. Nem volt az életem nagy képe, de fizetségként megfelelt, és akik jól ismerik, Adamet azok biztosan felismerik a csábosan mosolygó arcát a képről. Tipikus arckifejezése, amivel minden csajról leszedi a bugyit.
- Nem lett túl jó, de ennyi idő alatt ilyenre sikerült. – vontam meg a vállam, és gyorsan a hátoldalára firkantottam a monogramom és a dátumot, ahogyan az összes képemnél teszem.
- Na és most? Visszaadtam az adóságom, ezért a tetoválást még cserébe sem kaphatom a rajzért. Tudod mit? Ha megverlek az úszásban, akkor megcsinálod a tetkómat ingyen és még lelkiismeret furdalásom se lesz, hogy kihasználtalak. – jelent meg egy szemtelen mosoly az arcomon. Eléggé biztos voltam magamban és most már csak remélni tudtam, hogy a több éves úszótudásom kisegít a bajból, vagy legalább Adam hagy nyerni. – Ha te nyersz, akkor meg… hm. Kérhetsz bármit, jó azért nem bármit, de valami ésszerű dolgot. - Ez az egész egyből fellelkesített. Alapjáraton nyerni az úszásban elég dicsőség, de ha még tétje is van a dolognak, még jobban fogok küzdeni. |
Elengedtem a felsőm nyakát és hanyatt dőltem. Az elmúlt 5 percem szinte abból állt, hogy hol a térdemre könyököltem, hol hanyatt dőltem. Kezdem kicsit unni az egyhelyben ücsörgést. - Mikor leszel kész? Megnézhetem most? - kérdeztem kiváncsian. - 325. Vagy is harmadik hó, 25-e. Ekkor született a bátyám - válaszoltam. Nekem is mosolyognom kellett, látva, hogy mennyire örül. Most láttam körülbelül először azt, hogy Millie nem gyilkos tekintettel néz rám, hanem kedvesen. Ilyet sem tapasztalok minden nap. - Az attól függ. Ha olyan helyre "rajzolok" ahol vékony a bőr és alatta csontosabb, akkor az jobban fáj, mint olyan helyen, ahol nem áll ki annyira a csont - magyaráztam. - De amúgy kibírható, szóval nem fogsz belehalni - kacsintottam rá vigyorogva. - Fogadjunk, hogy nem - kontráztam. A versenyhelyzet mindig is lázba hozott. Felvontam a szemöldökömet. - Csak nehogy a végén te járj rosszul. |
Éppen elkezdtem befejezni a fiú vonásait a rajzomon, mikor felpillantva láttam, ahogy lehúzza a pólója nyakát. A tetoválást látva értetlenül meredtem rá. Talán ez valami olyasmi, amit értenem kéne? Valami kód titkos nyelven?
- Ennek mi a jelentése? – pillantottam fel rá kíváncsian. Azt felismertem, hogy római számok, de hogy ezek a számok mit jelentenek arról fogalmam nem volt. Már éppen feltettem volna egy újabb kérdést mikor a fiú felajánlotta az ingyen tetkót.
- Tényleg? – csillantak fel egyből a szemeim. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megkapom, amit szeretnék. Sőt azt hittem a fiú majd egyszerűen felmutatja a középső ujját és kinevet, ahhoz képest…
- Nagyon rendes vagy velem. – mosolyogtam rá kedvesen, talán életembe először. Mert tényleg, nagyon kedves volt, hogy felajánlotta, noha nem voltam túl rendes vele az eddigi ismeretségünk során. Aztán ahogy elképzeltem magam amint ezen a tetováló asztalon fekszem, vagy tudom is én min készítik ezeket zavartan összevontam a szemöldököm.
- De ugye ez nem fog annyira fájni? – kérdeztem miközben zöld íriszeimmel gyanakodva a fiú szemébe néztem. Csak nem próbára akarta tenni a fájdalomtűrő képességem? Mert egyébként eléggé jól bírom a fájdalmat, olyan átlagosan jól. Nem nyávogok egy kis fejfájás miatt meg ilyenek. Arra a kijelentésére, hogy tud úszni, egyből felkaptam a fejem.
- Fogadjunk, hogy megvernélek. – néztem rá pimasz vigyorral, miközben egy vörös tincset automatikusan a fülem mögé tűrtem. - Egyszer el kéne mennünk együtt úszni csak, hogy földbe döngölhesselek mindenki szeme láttára. – kúszott egy rendkívül bájos mosoly az arcomra. Ez vagyok én, a csodálatos Millie Waklering. |
- Ha akarod, megcsinálhatom neked mondjuk ma, vagy akár holnap is - vontam meg a vállamat. Nem halok bele egy ingyen tetkóba, mellesleg nagyon kiváncsi voltam, hogy milyen fejet vág majd, ha elkezdem belevarrni a bőrébe a mintát. Igen, volt már pár olyan "ügyfelem", akit le kellett fogni, miközben én a bőrén munkálkodtam. - Van - mondtam, és megfogtam a trikóm nyakát és lehúztam. A kulcssontom alatt egy kicsivel, a mellkasomra ez volt tetoválva: CCCXXV. Tehát 325. A testvérem elvesztése után nem sokkal varrattam magamra. A hármas a hónapot, a huszonötös pedig a napot jelenti ugyanis ekkor született a bátyjám, Kevin. - Tudok úszni - mondtam. Régebben sokat jártunk aquaparkba meg strandra Kevinnel, és nem volt olyan, hogy ne vágott volna bele a vízbe. Szóval így kénytelen voltam megtanulni úszni, kemény kiképzést kaptam. |
A fotózás és a rajzolás nyilván nem hoz túl sok pénzt a házhoz akármennyire is szeretném, ezért kénytelen vagyok minden egyes lehetőséget megragadni arra, hogy valamihez olcsóbban jussak hozzá. Az ingyen tetoválás? Nem is hangzott rosszul. Reméltem, hogy elég szépen mosolyognom hozzá, de ahogy Adammel való kapcsolatomat néztem szükséges lenne még egy nagy adag csoda is.
- Neked van tetoválásod? – kérdeztem miközben szemeimet végigfutattam rajta hátha találok valahol egy póló alól kikandikáló mintát. De eddig semmit sem vettem észre, ki tudja milyen extrém helyekre varratott magának. A kérdésére felvontam a szemöldököm és elmosolyodtam.
- Nem. Néha elmegyek futni, ha sikerül rávennem magam. – válaszoltam megvonva a vállam. Sosem voltam egy nagyon sportos alak, kivéve gimnáziumba ahol jól esett néha porrá alázni a mögöttem kullogókat a futóversenyeken. Ha már kiteszem a lábam kora reggel, a tekintetemet sokkal inkább megragadja a hajnali dér a fűszálakon és ilyen apróbb dolgok. Aztán egyből úgy érzem, hogy ezt most muszáj lefotóznom és mielőtt akár egy kilométert is lefuthatnék, már újra itthon vagyok, hogy a nagyra becsült fényképezőgépemet is levigyem magammal. De mivel hajnalban dolgozok, munka után általában még véletlenül sincs kedvem kitenni a lábam otthonról, ezért maximum délután négykor tudnék elindulni.
- De úszni is szeretek. Már ha van kivel versenyeznem, egyedül eléggé unalmas. Te tudsz úszni? – kérdeztem felpillantva, a fiúra érdeklődve, és lassan pillákat is rajzoltam az étcsokoládé színű szeme fölé, amitől rögtön életszerűbb kezdett lenni a rajzom. Ilyen rövid idő alatt elég nehéz volt szépet alkotni, de megpróbáltam mindent és hála a sok év tapasztalatnak kezdett eléggé jól sikerülni a portré. |
Elmosolyodtam. - Hát így jobban belegondolva, a boszorkány nem is olyan rossz ötlet... - töprengtem el, aztán elvigyorodtam és megráztam a fejemet. - El ne hidd - tettem hozzá. - Azok. Ez mostanában nagy divat lett - mondtam és előredőltem, a térdemre könyökölve. - Nem tudom - sóhajtottam. Gondoltam, legalábbis sejtettem, hogy mire akarhat kilyukadni. A kis ingyen élő. Mosolyodtam el újra. - Te sportolsz valamit? |
- Azt hittem valami szörnyűbbet mondasz. Hogy valami üvöltő tigris, illene hozzám, vagy egy boszorkány. – mosolyodtam el felnézve egy pillanatra, aztán vissza a rajzra. Egyértelműen jobban megérdemeltem volna egy ilyesmit, mint a madarakat és a tollpihéket. – A tollpihe tetszik, főleg a csípő felett, de a madarak is biztosan szépek. – feleltem, de közben elgondolkodtam, hogy hány embernek csinálhatta már ugyanazt a tetoválást. Majd ki találok valamit, ami igazán Millies.
- Tudod mikor lesz a szülinapom? – kérdeztem felnézve, vigyorogva aztán lassan elkezdtem azokat a szénfekete tincseket. Ahogyan felnéztem megállapítottam, hogy milyen tökéletesen be van lőve a haja és arra a gondolatra, hogy vajon mennyi időt tölt el a tükör előtt. Nem tűnt olyan fiúnak, aki órákat töltene a kinézetével, tehát olyan pár percre saccoltam. A következő mondatára bólintottam, nem is tudtam róla, hogy játszik a focicsapatba. Na, nem mintha annyi focit néznék. Sőt soha nem nézek focit így maximum az újságból hallhattam volna, ha hallom valahonnan, hogy ő focizik. |
[58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
