|
Témaindító hozzászólás
|
2013.10.01. 18:35 - |
 |
[17-1]
 Összehúzott szemöldökkel hallgattam a vérfarkas magyarázkodását. Általában jól megérzem, ha valaki hazudozik, és most is nagyon gyanús volt a dolog. Figyeltem minden apró mozdulatát, a szemét, az arcát, a testtartását, mindent. Ezekből le lehet vonni a következtetést, hogy most valóban át akarnak-e ejteni, vagy sem. Végül arra jutottam, hogy valószínű az első lehetőség, azaz az igen. Dehát ha már így felizgatta a fantáziám, akkor nem hagyom annyiban. Elhatároztam, hogy kiszedem belőle az igazságot. -Aha. És ki az a Kevin? A másik falka vezérét ismerem, de ezt a csávót nem -tereltem vissza a szót ide, mert szinte biztos voltam benne, hogy erre már nem tud kitalálni semmi hihetőt, mivel már az előző is sántított. Kicsit sem hittem el, amit próbált velem megetetni, én nem vagyok olyan típus, aki rögtön elhisz mindent egy felszínes magyarázkodás után. Nem. Ha egészen véletlen tényleg úgy van, ahogy azt ő elmondta, és a régi falkáját emlegette, akkor normálisan indokolja is meg a dolgokat. Pl. hogyan jött a képbe Kevin, és a hasonlók. Bár abban már biztos voltam, hogy megkérdezem az alfát erről az ügyről. Lehet, hogy ő már mindent tud, csak eddig nem akart, vagy nem tudott szólni nekünk.
Felsóhajtottam a csaj további mondataira. Ez amolyan „Még te sem gondolhattad komolyan, hogy ezt be fogom venni” sóhajtás volt.
-Figyelj Sophie, fölösleges erőlködnöd. Tudom, hogy hazudsz -bólogattam. Egyszerűen túl gyanús volt nekem ez az egész, szóval meg voltam róla győződve, hogy kamuzik. Feszültséglevezetésképpen a kibontott sült krumpliból vettem pár szemet, és elsüllyesztettem magamba. Határozottan kezdett felhúzni ezzel a hazudozással, pedig esküszöm, nálam nagyon nehezen szakad el a cérna, de ő már elég erősen húzogatta. Miután lenyeltem a kaját, széttártam a karomat és szólásra nyitottam a számat.
-Tessék. Itt vagyok. Gyere, tépj szét, ha annyira akarod -vontam vállat és leeresztettem a kezeimet a combomra. -Fölösleges lenne várakoznod, ha most megteheted -lestem a csajra, majd inkább zabáltam a kajámat, az legalább megnyugtatott. Miután megettem a felét, és már kevésbé voltam feszült, újra Sophie-hez szóltam. -Amúgy Max vagyok -mutatkoztam be, igaz rohadtul nem érdemelte meg, hogy egyáltalán megtudja a nevemet.
Megjegyzés: Sorry a gyenge reagért :S + A késésért, de más helyre is kell még. |
 Teljesen lemerevedtem, amikor kiderült, hogy az egészről nem tud semmit. Hallotam ,hogy Nathan elszólta magát és azt gondoltam már az egész város tud a dologról, hisz az emberek pletykásak.. az ilyen hír hamar terjed. Elátkoztam magam és közbe arra gondoltam, hogy most vagy kimagyarázom magam.. vagy Chad megöl. Hát az első lehetőség tetszett inkább jobban, így gyorsan agyalni kezdtem mit is mondhatnék. Vagy csak egyszerűen öljem meg?? Azzal minden lelenne tudva, csak hát nem szívesen tépnék szét egy ilyen aranyos fiút.. főleg nem egy Mcdonaldsban. Erőltetetten elmosolyodtam -Áhh Rambrightot mondtam? Nem azt akartam... az még az előző falkám volt, ahonnan eljöttem. Új vagyok a városban.- próbáltam hitelesen előadni ezt a nagy kamut, amiből csak az "újonc vagyok itt" az igaz. -Tudod.. nehéz megszokni az itteni környezetet.- mosolyogtam továbbra is. -Én sem értek ezzel egyet.. mindig dúlt a háború a falkák között, de hogy minek? A terület miatt?? Könyörgöm emberek vagyunk és egy szabad városban élünk.- értettem egyet és reméltem, hogy az előző kis magyarázatomba nem fog belekötni és elhiszi. Néha bántam is, hogy a felkelős Rambright falkába csatlakoztam, kilógok a többi taghoz képest, akiket csak a bosszú érdekel. Én inkább a biztonságom miatt csatlakoztam.. no meg azért is, mert még régebben szerelmes voltam Chadbe és most, hogy falkát alapított végre a közelébe tudnék férkőzni.. Arra viszont nem számítottam, hogy ennyire megváltozik és csak a gonoszság marad meg benne. Kilépni meg már késő lett volna. -Én Sophie vagyok.. És te? Amúgy jó, hogy végre más is így gondolja a dolgot.. már azt hittem én vagyok különc..- mosolyogtam aztán belekortyoltam az italomba. -Tudod. már most örülök, hogy találkoztunk..- néztem a fiú szemébe, és magamba iszonyúan sajnáltam, hogy a lemészárolásukra készülünk. |
A mondatán csak mosolyogtam. Igen, sokan mondták már, hogy először mindig olyan szótlan vagyok. Ettől eltekintve kifejezetten szeretek haverkodni másokkal, csak éppen egy kis időbe telik mire maximálisra kapcsol a beszéd-központom. Ez van, hogy kevesebb-több idő.
A kérdésem után már kezdtem kibontani a sült krumpli csomagolását, ám közben a vérfarkas válaszolt, én pedig ledermedtem, a szemeim pedig kikerekedtek. Hogy micsoda? Rambright? Hát olyanról én nem is tudtam. Azt hittem csak kettő van, aztán mondom rákérdezek, mert lehet ugyanazon az oldalon állunk, csak ugye nagy a falkánk és nem mindenkit ismerhetek én sem.
Próbáltam felemészteni az előbb elhangzott picinyke szót, de már újra információkkal bombázott, én meg köpni-nyelni nem tudtam. Ezer és ezer kérdés fogalmazódott meg a fejemben, hirtelen azt sem tudtam melyikkel kezdjem. Végül azt tettem fel először, ami most a legjobban érdekelt.
-Milyen Kevin? -néztem rá értetlen tekintettel, de még mielőtt válaszolhatott volna, először is kinyögtem melyik falkába tartozok. - Amúgy Thunderlander -feleltem, aztán megint próbáltam feldolgozni az előbb mondottakat, kisebb-nagyobb sikerrel. Addig már megvolt, hogy van egy harmadik falka és annak elvileg a Kevin nevű alfája. De fúú, már utálom ezt az egész falkás dolgot. Miért nem tudnánk normális emberként viselkedni? Minek ez a nagy felhajtás?! Gyilkoljuk egymást a semmiért. Mint valami elmebetegek. Ez már túltesz mindenen. Én sem akartam sehova sem csatlakozni pont ezért, de közölték velem, hogy nincs lehetőség a semleges életmódra, mert akkor kiűznek a városból. Így kénytelen voltam csatlakozni a Thunderlander -hez. Ráadásul szívatásból betettek harcosnak, hogy pont az, aki utálja ezt az egész rendszert, pont ő menjen csatázni és ölje le az ártatlan vérfarkasokat.Csodás...
-És attól, hogy máshova tartozunk, még nem kéne rögtön hozzám vágni a fejszét. Tudod, ha tehetném, megszüntetném ezt a gyerekes-falkázós dolgot, mert értelme az nulla -magyaráztam a csajra nézve, majd végre sikerült felbontanom a sült krumplit. -Semmit sem tudok rólad, még a nevedet sem. Minek ellenségeskednénk? -tekintettem rá megint értetlenül. Egy kicsit úgy tűnhetett, hogy ideges lettem, pedig nem egészen. Még mindig megőriztem a halálosan nagy nyugodtságom. |
Szerencsére hamar túltették a veszekedésen magukat, így csak én maradtam és az ebédem. Már a pincérnő ruhámban ücsörögtem ( fehér, mély dekoltázsú ing és fekete szűk szoknya )és vártam, hogy kezdődjön a mai hajtásom is.. Egyszer csak megcsapott az az erős, ismerős illat és egyből tudtam, hogy egy magam fajta vérfarkas van a közelemben. Erre ott termett az asztalnál és leült... mosolyogva figyeltem az amúgy helyes fiút. -Persze.. ha nem ijjedtél meg az előző kis párbajomtól.- vigyorogtam a fiúra -De nyugi ma már mást nem nagyon terveztem leteremteni..- mosolyogtam, képzelem, hogy tünthettem fel magam a szemébe.. vérszomjas vadállat vagy hasonló, aki még a főnökének is beszól. -A Rambright falkába..- mondtam már komolyabban és most, hogy belegondolok Kevin nem nagyon örülne neki ha összebratyiznék az ellenséggel. Most legyek vele bunkó? Olyan jófej fiúnak tűnik én pedig alig ismerek a városból valakit...Kicsit méregettem a fiút a tekintetemmel és egy rövid ideig csöndben is voltam. Nem tudtam, hogy álljak a fiúhoz. -Akkor, most hogy így belegondolok.. téged az ellenségemként kéne tekintselek?- gondolkoztam végre hangosan. Nem tudtam Kevin mit kíván az ilyen helyzetekben, bár nem is voltam az az engedelmes típus. -És te hova tartozol? Gondolom tudtok Kevin terveiről és nem mondok újat..- beszéltem komolyan. -Én nem tudok segíteni nektek.. ha szeretnék sem.- szomorkodtam, hisz egyből belecsöppentem az ellenséges oldalba, de egy biztos.. felkell készülniük a legroszabbra. |
Kezdjük először is azzal, hogy kerültem ide. Ugye volt egy hatalmas rock koncert New Yorkban, és onnan jöttünk haza a haverokkal. Amúgy elég szép buli volt, három napig a helyszínen sátraztunk, már előre egy hónappal le kellett foglalni a jegyeket is. Rengetegen voltak, és szinte éjjel nappal mentek a jobbnál jobb zenék. A leghíresebb bandák váltották egymást és hatalmas megőrülés volt. Körülbelül olyan volt mint a Tomorrowland, vagy még annál is jobb. Emlékszem, körülbelül középen helyezkedtünk el, ami a több százezres tömeg miatt elég jó helynek számított. Bár ott már alig lehetett mozogni, azért a csápolás ment. A hangfalak bömböltek, lehetett érezni a rezgéshullámokat, szó szerint átjárt engem (és szerintem mindenkit) a zene. Azért el is gondolkoztam rajta, hogy az én bandám, mi mikor mehetünk ilyen helyekre fellépni, és milyen lenne a színpadon állni. Szerintem előtte három nappal már gyomorgörcsöm lenne.
Tehát erről a rendezvényről tartottunk hazafelé, de csak a repülőtértől autóval, és én külön kértem, hogy tegyenek le valamivel a házam előtt, a Mekinél, mert elég kajás voltam, otthon meg nem túl sok minden volt a hűtőben. Beléptem a gyorskajálda ajtaján, és sajnálatos módon még egy rahedli ember állt előttem. Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy valószínűleg még várnom kell nem kis ideig a kajámra. De mivel én hidegvérű vagyok általában, ezért annyira nem húztam fel magam ezen, hanem álltam a sorban elfoglalt helyemen. Egyszer csak egy vitatkozásra lettem figyelmes, amit a közelemben rendezett egy fiatal csajszi és gondolom én, a főnöke. Összeráncolt homlokkal méregettem őket, de végül inkább előre néztem, mert látszólag idegesítette a lányt a tömérdek tekintet. Körülbelül öt perc múlva végre sorra kerültem és kértem kaját, méghozzá Sajtburger menüt. Tele kézzel az egyik asztal felé vettem az irányt, és mivel már máshol nem igazán volt szabad hely, ezért az előbbi veszekedős leányzóhoz mentem. -Szabad? -lestem rá, majd leültem vele szembe. A cuccokat is lepakoltam az asztalra, és mivel olyan éhes voltam már, nekiláttam a Sajtburgernek. Miután sikerült elsüllyesztenem magamba, beleittam a Colába, utána viszont amolyan szünetként a csajra pillantottam. Most végre alaposabban végigmértem a vonásait, így közelebbről. Egész szép arca van, ezt sikerült egyértelműen leszűrnöm. Az alakjáról maximum tippjeim voltak, mert nem láttam felállva. Beleszagoltam a levegőbe, és a sok különböző szag között végre kiszimatoltam az övét is. Vérfarkas. De én még az életben nem láttam itt, szóval végül is úgy döntöttem leszólítom. Csak nem fog rögtön a torkomnak ugrani. -Hova tartozol? -szegeztem felé ezt a kérdést, innen már valószínűleg még akkor is tudta, hogy vérfarkas vagyok, ha nem próbált kiszagolni. |
Amióta elköltöztem a szüleim kastélyából és a magam lábán próbálkozom megállni nem engedhetek meg bármit magamnak. Régen egy ötcsillagos étteremben ebédeltem volna, most pedig itt ülök egy gyors étteremben és bekell, hogy valjam jobban tetszik a mostani életem. Szabad vagyok, azt csinálhatok amit akarok, nem szólnak meg ha későn jövök haza, vagy éppen nem úgy van belőve a hajam, ahogy a gazdagokhoz illik. Persze megállás nékül dolgoznom kell, de nem érdekel.. Éppen a szendvicsemet próbáltam megenni, amikor megjelent a kajáldába a főnököm, aki a szomszéd kávézó vezetője. Idegesen odasietett hozzám én pedig lefagyva vártam, hogy megint kiosszon, ahogy szokott. -Sophie.. hamarabb kezdődik ma a munkaidőd, egy óra és gyere!! Nem érdekel a kifogásod, beteg a másik pincér.. te meg próbálj meg kicsit gyorsabb lenni ma!- beszélt lenéző hangnemben én pedig nem értettem, hogy miért kellet ezért megzavarni engem.. miért nem tudott egyszerűen csak felhívni?? -Hát persze.. igen főnök, ma keményebben dolgozok!- mondtam tettetett határozotsággal. -És próbálja meg visszafogni magát, lehetőleg egy vendégnek se szóljon be.. magával mindig csak a baj van- emelte fel a hangját és ekkor elegem lett. -Már elnézést, de ha idegenek leszólítanak és úgy kezelnek mint egy kutyát azt nem fogom hagyni..- védtem meg magam és a helyzett kezdett egyre kínosabb lenni.. Mindenki ránk meredt, én pedig most az egyszer azt kívántam bárcsak felszívódhatnék innen. -NEM ÉRDEKEL A KIFOGÁSA!- ordított le, azzal elsugárzott, otthagyva engem a sok szempárral, akik mind rám meredtek.-Nincsen más dolguk?-kérdeztem idegesen mindenkitől, a vendégek pedig hirtelen mind elvették rólam a tekintetüket. |
 Igen, én is kiszúrtam, hogy egyik család éppen távozni készült, szóval szinte egyszerre indultam meg a csajjal az érintett asztal felé. Gyors, nyújtott léptekkel mentem oda, nehogy valaki megelőzzön. Miután megérkeztem, leültem Astrával szemben. Lepakoltam a kajámat, és neki is álltam elfogyasztani az egyik szenyát. Addig nem is igen szóltam a leányzóhoz, míg legalább a felét fel nem zabáltam. Komolyan éhes voltam még a nyúl után is. Kevés az nekem. -Mesélj valamit. Akármit. Mondjuk melyik falkába tartozol? -tettem fel a kérdésemet egy rövid, 5 perces "szünetben", aztán újra nekiálltam kajolni. Vagyis inkább folytattam ezt a tevékenységet. |
 Már ott tartottunk, hogy a kajám nem fért rá egy tálcára, ezért rögtön kettőt kaptam. Mármint tálcát. Kezembe vettem őket és megforuldtam. A srác kérdésére a homlokomat ráncoltam, és körültekintettem a helyiségben. Épp kiszúrtam egy 2 gyerekes családot, vagy legalábbis annak néztek ki. Pont álltak fel az asztaltól. Nyílegyenesen megindultam az immár üres asztal felé. - Ide - mosolyodtam el, és leültem az egyik székre, majd lepakoltam a tálcáimat. A sok szag és illat már nagyon ingerelte az orromat. Nem tétováztam, egyből nekiláttam az egyik sajtburgeremnek. |
Amikor Astrára néztem, és láttam rajta azt a ravasz mosolyt, már elkezdtem aggódni. De időm nem volt átgondolni, hogy mire készül, mert abban a pillanatban már a kezemet fogta és húzott előre az emberek között, míg a pulthoz nem értünk. Igaziból meglepett ez a váratlan húzás, mivel nem mindennapi dolog. Nekem nem szokásom az ilyesmi. Bár kibaszottul utálok várni, azért zsörtölődve képes vagyok rá.
Megvártam míg Astra leadja a hosszúra sikeredett rendelését, majd én is kértem valamit. Két Filet-O-Fish-et rendeltem, amit azonnal meg is kaptam. Imádom a halas kajákat.
Természetesen én fizettem, mert vagyok olyan jófej kan. -Hova üljünk? -néztem kérdően a csajra, majd kerestem a szabad ülőhelyeket, ami nem nagyon volt. |
Amikor megláttam az épületet, már akkor eldöntöttem, hogy engem onnan ki sem lehet majd robbantani. Viszont amikor beléptünk, már más volt a leányzó fekvése. Kilóméteres sorok álltak, nekem pedig eszemben sem volt beállni a többi tökfej közé. Chrisre pillantottam, majd vissza a tömegre és ravaszul elmosolyodtam. Abban a pillanatban karon fogtam a srácot, persze az ép kezét, nehogy fájdalmat okozzak neki, és bedurakodtam a sorba. Káromkodások, anyázások ezreit hallottam a hátam mögül, de nem igazán izgatott. - Köszi amúgy, de nem szükséges. Csak ha ragaszkodsz hozzá - néztem a mellettem kissé megilletődött fiúra. Amúgy sem egy olcsó mulatság ha én egyszer beszabadulok egy ilyen helyre. - Szóóóval... - könyököltem a pultra. - Lesz két sajtburger meg egy Big Mac, hozzá még köretnek egy közepes burgonya ketchuppal, és lesz még egy McFlurry M&M's darabkákkal - és még egy édes mosolyt is villantottam a srácra, aki nem győzött a gépén pötyögni. |
Miután beleegyezett a csaj, hogy jöhetünk városba, elindultam kifelé az erdőből. Hosszú séta után, mikor a széléhez jutottunk hívtam taxit, hogy bevigyen minket a városközpontba, mivel semmi kedvem nem volt még többet menetelni. Szóval körülbelül egy, vagy fél óra múlva érkeztünk meg ide, a mekibe. Megint elég hosszú volt a sor, ami rohadtul nem tetszett.
-Basszus. Ez nem igaz -morogtam el, csak úgy magamnak, majd Astra felé fordultam. -Van időd kiválasztani, de azért én megkérdezem, hogy mit kérsz? Állom a kajádat -mosolyogtam rá egy kicsit, bár most a legkevésbé sem volt hozzá kedvem, szóval magamra erőltettem szó szerint ezt az arckifejezést. Az egyedüli dolog ami vidított, hogy ilyen jó csaj társaságában tölthettem az időmet. |
Alig észrevehetően biccentettem egy aprót, de tudtam, hogy Matt így is teljesen jól látja. Tekintetemet újra az arcára emeltem és igyekeztem a látványt elraktározni, egyébként elég egyedi arcvonásai voltak ahhoz, hogy könnyen megjegyezzem. A mondata második fele pedig pontosan jó volt arra, hogy megadja a választ egyik megválaszolatlan, tulajdonképpen fel sem tett kérdésemre. De legalább most már jobban be tudtam tájolni, bár azt hiszem, nem szívesen találkoznék össze vele a harctéren. Volt egyfajta kisugárzása, ami nem rémített meg, de segített abban, hogy tudjam, ha erőszakosabban kéne fellépnie, megtenné minden tétovázás nélkül. Pillantásom végigfutott a mögöttünk összegyűlt soron, miközben araszoltunk előre, már nem sokan álltak előttünk. Aztán a fiú ismét megszólalt, így ránéztem. Először egy kicsit furcsa volt, hogy magázódunk, bár részemről jobbnak tartottam, ha távolságot tartunk. Úgyhogy nem igyekeztem azon, hogy másítsak ezen a stíluson, inkább szépen végighallgattam, mit mond. Legyek bármilyen keménylelkű is, azért jól estek a szavai, így nem álltam meg, hogy el ne mosolyodjak, még, ha némileg visszafogottan is tettem. Az viszont kissé elgondolkodtatott, mit kéne válaszolnom, ugyan megtehettem volna, hogy lógva hagyom az egészet, de nem túlságosan volt ínyemre. Így hát végül kis töprengés után a szemeibe néztem:
- Ha ez egy kicsivel is előbb derül ki. - Csóváltam a fejem, aztán összeszedve magam folytattam, persze vigyázva, hogy más ne halljon minket - Tekintve, hogy a másik falka létszámban egyel kevesebb tagot számlált, ha nem hozzájuk csatlakozom, lehet, hogy a későbbiek folyamán megpróbáltak volna áthódítani magukhoz. Akkor pedig annyit a szép reményekről. Így viszont, bár nincsenek túlerőben, van egy bombabiztos csapatuk és nem kell egy valakire fókuszálni, mert valljuk be, ha tényleg rám másznának, hét-nyolc másik ellen én sem tudnék egyedül csodát tenni. - Húztam el a számat. Próbáltam úgy beállítani, hogy ő kerüljön ki előnyösebben a helyzetből, mert ha azt tárom fel előtte, hogy rosszul állt volna a szénám és arra helyezem a hangsúlyt, az egy kicsit máshogy jöhetett volna át Matt-nek, például azt hihette volna, hogy sajnáltatom magam. Pedig nem így volt, így hát másra próbáltam rávilágítani. A következő megjegyzésére viszont már élből adtam a feleletet:
- Az csak rajtunk fog múlni. - Eresztettem meg egy halvány mosolyt, aztán előre fordultam, ekkor vettem észre a kamasz srácokból álló csoportot, akik engem méregettek. Nyugodtan viszonoztam a pillantásukat, melyeket rögtön félrekaptak, de különösebben nem reagáltam le őket. Az erdőben eltöltött közel 5 év alatt egy kicsit elszoktam attól, hogy ilyesfajtán megnézzenek, így pedig nem tudtam most ezt hová tenni, bár azt hiszem, addig jár mindenki jobban. Reflexszerűen újra körülpásztáztam a helyiséget és észrevettem, hogy sokkal hézagosabb körülöttünk a tömeg. Hálás pillantást vetettem Matt-re, mert szavak nélkül is biztos voltam abban, hogy ezt neki köszönhetem. Mire ezt így szépen végiggondoltam a kamaszok megkapták amit kértek, így elmentek helyet keresni, én pedig a soron következő alany lettem. Fél szemmel végignéztem a választékon, de nem kerülte el a figyelmem Matt hangja sem. Félmosollyal hátrafordultam hozzá kihasználva, hogy a pultos egy munkatársával beszélget:
- Nagyon kedves, de azt hiszem, nem lehetek benne biztos, hogy ki is tudom egyenlíteni a számlát. Tartozni pedig nem szeretek, szóval jobb, ha egyikünk sem jár kellemetlenül. - Magyaráztam teljesen nyugodtan és reméltem, hogy tényleg levette, hogy hálás vagyok a felajánlásért. Ekkor eszembe jutott, hogy láttam már őt, amikor beléptem, egy szőke lány társaságában. Csak miattam jött volna vissza a sorba? Na, ez kezdett egyre furcsább lenni. Viszont észleltem, hogy a pultos közben újra a munkájának szenteli a figyelmét, így rendeltem. Soha sem vittem túlzásba a műkajálást, ha nagyon erősen gondolkodom még mindig emlékszem rá, hogy régen is egy évben, ha kétszer elmentem ilyen helyekre. Viszont muszáj volt ennem valamit, így egy közepes krumplit, egy 8 darabos nuggets-et és egy kis kólát kértem. Elvből elutasítom a koffeint, főleg a kávét, viszont a közel négy órányi folyamatos üléstől annyira belassultam, hogy egyszerűen muszáj volt. A pultos kedves volt és tálcára rakta a dolgokat, szóval kérdőn hátrapillantottam Matt-re, hogy ő is rendel-e. Ha igennel felelt, megvártam, és csak utána indultam el, ha viszont nem, akkor azonnal elsiettem helyet keresni, hogy ne tartsam fel a sort. Találtam egy a sarokban lévő szabad asztalt, aminek a belső oldaláról jó kilátás nyílt az ajtóra. Így hát oda cuccoltam le, aztán a kabátomat ráterítettem a székre, majd leültem. Még jó, hogy az összes többi cuccomat a színházban hagytam. Gondolom Matt ennivalóval, vagy anélkül szembe foglal velem helyet, viszont még így is átlátok a karja alatt, vagy a válla felett, tehát úgymond fedezni is tudnám. Már nem, mintha az McDonald'sban annyi veszély lenne. De csak megszokásból...
- Szóval... Van hírem a városban... - Jelentettem ki tárgyilagosan, de kissé csodálkozva, viszont a felhúzott szemöldököm jelezte, hogy igazából kérdésnek szántam, amire reméltem, hogy választ is fogok kapni. Hátradőltem, s onnan fürkésztem Matt-et, miközben vártam, hogy a forró kajám egy kicsit meghűljön. |
-Matthias vagyok, Matthias Cassel. Thunderlander falka, harcosok. – imádtam a lány reakcióját. A döbbent szemeiből egyszerűen rögtön kiolvastam, amit szerettem volna. Ami viszont rögtön szemet szúrt, az alacsony termete volt. Senki sem mondta nekem hogy ilyen kicsi és törékeny, csupán a vérvörös hajáról beszéltek. A lányt, aki sokáig az erdőben élt egyáltalán nem így képzeltem el. Laoise sokkal ápoltabb és rendesebb volt, mint számítottam rá.
- Csalódott voltam, hogy nem hozzánk csatlakozott Laoise. Szükségünk lett volna egy ilyen tapasztalt és nem mellékesen gyönyörű túlélőre, mint maga. – beálltam mellé a sorban, és egy csapásra elég teret engedtek a lánynak. Észrevettem, hogy az előttünk álló pár kamasz csodálkozva méri végig a vörös hajú lányt. Valószínűleg eddig észre sem vették, hogy mögöttük áll. – Remélem, hogy a falkáink ellenségeskedése nem nyomja rá a bélyegét a mi kapcsolatunkra. – mosolyogtam rá és közben igyekeztem lejjebb venni a hangerőm, mert észrevettem, hogy a Laoise mögött álló harmincas évei közepén járó nő, le nem veszi rólam a szemét. Már jól ismertem az ilyen korban járó hölgyeket és némelyikük borzasztóan kíváncsi volt mások magánéletére. Szerencsére pont, mi vagyis a lány következett, így magam elé engedtem.
- Meghívhatom valamire? –néztem le rá miközben a farzsebem felé nyúltam. |
A sor nagyon lassan haladt. Kezdtem úgy érezni, hogy összepaszíroznak, mivel az emberek úgy gondolták, hogy, ha kicsi is vagyok, akkor lökdösni is teljesen nyugodtan lehet. Normális körülmények között biztosan rögtön visszaszóltam volna nekik, de egyrészt nem volt kedvem balhét csapni egy kajáldában, meg túlságosan azzal voltam elfoglalva, hogy ne rohanjak ki visszafelé a tömegen keresztül, mivel mögöttem is egyre többen lettek. Alapjában amúgy nem sokat járok ilyen helyre, de ez most közel volt és néha azt hiszem, tehetek kivételt. Szóval továbbra is araszoltam előre a tömegben, ameddig meg nem hallottam egy teljesen ismeretlen hangot mögülem. Előbb lepődtem meg, mint, ahogy hátrafordultam, így a fiú már mindenképp a döbbent arcommal találta szembe magát, ami csakhamar gondolkodóba váltott. Első pillantásra, ahogy végigfuttattam tekintetem a vagy harminc centivel magasabb, tipikus szépfiúsnak mondható kinézetű fiatalemberen tudtam, hogy soha nem láttam ezelőtt. Ő viszont bizonyára igen, vagyl egalábbis hallott rólam, amit egy kicsit meglepőnek tartottam. Ráadásul, heves reakcióm fő oka, hogy a teljes nevemen szólított, az egyszerűsített formájának csupán annyi a története, hogy miután csatlakoztam a falkámhoz ezt így rövidebbnek és kevésbé furcsábbnak, átlagosabbnak találtuk, egy jó ok, hogy ne tűnjek ki a tömegből, hálás voltam a többieknek érte és az emberek nyolcvan százaléka ezentúl tehát nem az igazi nevemen szólított. Ő viszont nem. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésem. Bosszantott, hogy az erős olaj és a többi ember parfüm- valamint kölniszaga mellett nem igazán lehetett kivenni, hogy hová is tartozik, de az biztos volt, hogy nem a mi falkánkba. Tehát vagy egyedül kószál, vagy a másik csapatban van. Mindez pár másodperc alatt játszódott le a fejemben, aztán bevillant, hogy talán viszonoznom kéne az üdvözlését.
- Én is örülök. - Fogtam vele kezet, aztán visszaengedtem karomat az oldalam mellé. - Kihez van szerencsém? - KÉrdeztem felvonva a szemöldököm, a fiú arcát fürkészve. Mert én ugyan megerősítettem, hogy az vagyok, akire gondol, de róla semmit nem tudtam. Márpedig úgy ítéltem meg, egy nevet már én is minimum kaphatok. Azt pedig, hogy honnan tudja, ki vagyok ráérek egy kicsit később is kideríteni főleg, hogy úgy hiszem, nem ez a legalkalmasabb hely erre. Ezt pedig még akkor is tudom, ha három hónappalezelőtt a legkisebb mellékutcába sem jutott volna eszembe belépni, nemhogy ide. |
Amikor aznap reggel felkeltem egy csinos női arccal találtam szembe magam. Sokáig csak figyeltem és elraktároztam magamba az egyébként annyira nem egyedi vonásait. Olyan negyed órán keresztül figyelhettem a szuszogó szőke lányt magam mellett, és erősen pörgettem az agyam. De nem. Egyáltalán nem jutott eszembe még egy halvány emlékkép sem a nevével kapcsolatban. Erre valószínűleg az szokás mondani, hogy tegnap túl sokat ittam. Viszont most nem ez volt a helyzet. A lány neve semmit sem jelentett számomra. Barbara? Sophia? Esetleg Lucy? Nekem teljesen mindegy volt.
Alapjáraton nem megyek műkajáldába, de miután a meglehetősen csinos szőkeség felkelt (olyan délután fél egy felé) elvittem magammal. Vettem neki egy pohár kávét és aztán figyeltem, ahogy ringó csípővel otthagy. Azt hiszem tudta, hogy nem sokra mehet velem. Lazán beletúrtam a hajamba, amit mos kócosan hagytam. Már éppen menni készültem, mikor megpillantottam egy vörös hajú lányt a sorban.
- Csak nem, Laoise? – pillantottam rá sötét íriszeimmel, miközben zsebre vágtam a kezeim. Hallottam a szó szerint magányos farkasként élő lányról, és nyomban felkeltette az érdeklődésem.
- Örülök, hogy megismerhetem. – nyújtottam neki kezet és óvatos félmosoly jelent meg az arcomon. |
Most aztán hatalmas lépésre szántam el magam. De mivel egész délelőtt a folyamatos próba a legközelebbi színdarabhoz elbódított és hiába néztem az árokból a színészeket valahogy nem tudtak felpörgetni, így nem túlságosan foglalkoztam azzal, hogy klausztrofóbiát kapok a várostól. Betértem az McDonald's-ba. Hosszú sor állt, így türelmesen vártam és próbáltam nem arra gondolni, hogy egy tömeg kellős közepén ácsorgok, körülöttem egy csomó emberrel, akiktől mondjuk elvben tartanom kéne, mivel sokszor hajtóvadászatszerűen üldöztek. De igyekeztem nyugodtnak tűnni és arra koncentrálni, hogy egyszer végre a sor elejéhez jussak. |
[17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
