|
Témaindító hozzászólás
|
2013.10.17. 19:14 - |
 |
[48-29] [28-9] [8-1]
 Igaziból anélkül is éreztem a fájdalmat, hogy figyelmeztetett volna, ugyanis amint meg akartam támaszkodni belémhasított. Szóval ja. El vagyok ha nem mozgok vállból.
Egy kicsit befurakodtam magam a csaj mellé és oldalra dőltem. -Hát jó, igazad van. De ha simogatnál, lehet jobb lenne -tudtam, hogy ettől be fog gerjedni. Ahogy hozzámér már akarni fogja a farkam. Saját magának is le akarja tagadni, de képtelen lesz rá. Így meg sajnos megszívta ő is, mert nehéz ügy a kefélés ilyen állapotban.
-Igen, tied vagyok, de akkor te meg az enyim -nyomtam a szájára egy puszit. Kíváncsi voltam beéri-e ezzel. Aztán ahogy az arcáról az ablakon beszűrődő holdfényre emeltem a tekintetem, eszembe jutott, hogy ma telihold van. -Hé, Kiara. Be kéne zárj abba a ketrecbe -azt hiszem az a legjobb. lelakatolja vagy valami és akkor se magamnak, se másnak nem tudok ártani. Aztán majd ha visszajön, akkor kiszabadít. |
| Eselytelen.-raztam meg a fejem.Amikor eldöntött az agyon,felsohajtottam.Jobbik esetbe mar rég mas lenne,de most nem lehet.-Chris.Ne.A karod.-vagtam remult arcot.-Én megcsinalok mindent te pesig csak pihenj.-Nyomtam egy puszit az arcára.-Fontos vagy,nekem és nem akarom,hogy fajdalmaid legyenek.Rendben?-mosolyogtam rá majd megint megpusziltam.És raadaskent.vegig nyaltam,a pofijat.-Na mostmár meg jegyeztelek.Az enyem vagy.-kacsintottam rá.Ez azzal a felel szolgalt mint mikor a kutyák lepisilik a területüket.de csak nem szeretné ha lepisilnem vagy ilyesmi. |
Az ajánlatára kerek szemekkel néztem rá. És ezt eddig miért nem mondta nekem? Egy jó ideje ismerjük mi már egymást, mégse szólt nekem sose az öccséről. Most meg előáll azzal, hogy az őt cuccaiba járjak. Idegi roncsot csinálnék a csajból az biztos. Minden ami rajtam lenne, az a halott tesójára emlékeztetné. -Úristen! Részvétem -vágtam szomorú képet. -Inkább az lesz, hogy hazafutok ruhákért -jelentettem ki, és ezen nem szándékoztam változtatni. -Tudod, nekem is van vagy volt egy tesóm, de soha nem ismerhettem. Még csak a nevét sem tudom és hogy egyáltalán él-e még -hát erősen reménykedtem benne, mivel ő elvileg két évvel fiatalabb nálam, és még 40 felett sem kéne elpatkolnia, ha annyi lenne. Most 22. Csak ugye nevelőszülőkhöz került és fogalmam sincs hol lehet. Apámból és anyámból éveken keresztül próbáltam kicsalni, kikhez is került az a srác, de csak elterelték róla a témát, bárhogy is könyörögtem. Szar ez így.
-Hát... -még mielőtt válaszolhattam volna Kiara kérdésére ő megfogta a kezem és a szívéhez tette. Dobb, dobb, dobb. Egyenletes szívverések voltak azok, olyan megnyugvást jelzőek. -Muki, ennyire ne aggódj. Tudod, hogy szívós vagyok. Csak eléggé kifektetett a fájdalom, de ez azt hiszem érthető is - végülis minek aggódjon, mikor úgy megyek oda hozzá, hogy a vállamból kiáll a csont... végülis. Semmi gáz... Így utólag belegondolva kezdtem érteni mit is érezhetett ott, akkor.
A csókját szenvedélyesen viszonoztam és közben óvatosan eldöntöttem az ágyon. Nem igazán akartam most megkefélni, mivel ott volt még a törött csontom is meg... nem és kész. Csak egy kicsit szórakozgatni, már ha azt bírom. |
| *Kiara*
Elmosolyodtam,majd oda mentem hozza.Rafekodtem a jó karjara.Megnyugtatott,hogy simogat.Az egyik gyenge ponton.-Hat ja.Egy darabig itt.-mosolyogtam rá.-Tudod,egy időben az ocsemmel egyutt laktam.de utána meghalt.Meg nalam vannak a cuccai,szóval felprobalhatod oket.Minden egyes holmia megvan.Szóval ha talalss kedvedre valot.vidd nyugodtan.-mosolyogtam rá majd egy puszit nyomtam az arcára.-Éhes vagy?-fordultam feé majd közelebb csúsztam.-Mutatók valamit.-mondtam maajd a kezét a melleim "közé" tettem.vagy is a szivemhez.-Érzed?-mosolyogtak ra kedvesen.-Ennyit számít,hogyha valaki...-tulajdonkeppen te-gondoltam magamban-A kozelembe van.Vegig simitottam az arcat.-Majdnem a szív infarktust hoztad rám.-mosolyogtak majd megcsokoltam. |
A csaj mondataira csak aprókat bólintottam. Sokan nem tudnak még a vérfarkasokról, és szerintem ez a doki sem, különben már gyanús lett volna neki az ügy. -Aha. De muszáj az a nyakvédő? -billentettem a fejem a kis szar felé. Elvileg arra szolgálna, hogy ne vakarjam, illetve harapjam szét a sebemet még véletlen se. Csak mint mondtam, ember vagyok, szóval rám az nagyon nem kell és még irritál is. Amúgy nem tudom hogyan került le rólam, az is lehet, hogy pont Kia vette let, vagy valamelyik, aki megsajnált.
-Gyere -mosolyogtam rá, a kérdésére és átkaroltam. Nagyon szeretetéhes lehetett szegény. Mondjuk már én is. Lassan simogattam az oldalát, illetve a felkarját. -Amúgy akkor most itt kell laknom egy ideig, igaz? -fordítottam felé a fejemet és a tekinetét kerestem. Igaziból nem is bántam, hogy egy darabig valószínüleg itt fogok élni, illetve sűrűbben járok majd erre. |
 -Nagyon meg ilyesztettél.-vágtam durcis fejet.-Nyugi.Jobb lesz mint újkorában.-mosolyogtam rá.-Azt mondta a doki,hogy majd naponta jön látogatni.Szóval ah jön vissza kell farkasodj és be a ketrecbe.Gondolom nem akarod,hogy "lebukjunk".-ráztam meg a fejem majd a "jó" karját végig simitottam.-Ide bújhatok?-fordultam felé majd kutyus szemeket meresztettem rá.Imádtam ha valakihez bújhatok vagy átölelhetem vagy ilyenek.Nekem ez olyan,hogy is mondjam...jó érzéssel tölt el,hogy hallhatom más ember szivverését érezhetem ahogy levegőt vesz...stb.Imáááádom,és most epdig főleg.Nekem ez egy nagy trauma volt.Nagyon meg ilyedtem,hogy Chrisnek nagyobb baja lesz.Nemtudom mi lett volna... |
Igaziból nemsok mindent fogtam fel abból, ami körülöttem történt, mert még erősen ki voltam ütve. Néhány beszélgetés részletet rendesen megértettem, aztán megint aludtam, vagy csak elkapott az altató hatása és bealudni készültem. Útközben nyugodtan tűrtem, hogy átpakoljanak ketrecbe, meg a stb. Mire Kia házához szállítottak, már kezdtem magamhoz térni, úgy igazán. Felálltam és a lány kérdésére nem válaszolva dörgölőztem hozzá és kibújtam a ketrecből. Felpattantam a kanapéra és leültem rá, úgy változtam vissza. Diszkréten kinyújtóztam és megropogtattam mindenem, amire ráfért. -Hmm. Így már jobb -mosolyogtam Kiarára, aztán a varratokat bámultam a bal vállamban. Elég visszataszító volt még a látványuk. -Köszi, hogy segítettél. Azt hiszem többet nem vadászok egyedül -röhögtem el magam. Ehhez már tehetség kell, hogy valaki így "széttrúgassa magát". |
[48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
