|
Témaindító hozzászólás
|
2013.10.01. 21:03 - |
 |
[54-35] [34-15] [14-1]
Aztmondta, hogy egyedül van. Tudtam, hogy hazudik. Nekem lehetetlen hazudni, mondjuk oké, hogy én is hazudtam neki, hogy egyedül vagyok, de hát na. Nem volt kedvem harcolni. - Csak pár napja kóbrálok errefelé.. -mondtam majd néztem a reakcióit - És te? - kérdeztem, ha már ő is megkérdezte. Figyeltem mit mondott. Persze, hogy megint kamuzott, hogy ne tudjam, hogy falkával van. Mikor elmondta a válaszát, jött tőlem egy újabb kérdés. - És.. mitcsinálsz itt az erdőben? Talán vadászni jöttél? - kérdeztem majd körbenéztem. - Mert ahogy elnézem most nincs nagyon semmilyen élőlény rajtunk kívűl a közelben. - mondtam majd néztem rá és vártam a válaszát. |
- Én is örvendek, Vivienne. - Biccentettem. Lassan odasétáltam ahhoz a fához, ami azzal szemben állt, ami előtt a másik lány és nekidöntöttem a hátam. Úgy álltam, hogy azért jól lássuk egymást, s pár másodpercig csak néztük a másikat, amíg fel nem tett egy újabb kérdést. Igazából ez már engem is foglalkoztatott, de valami, amiről fogalmam sem volt, hogy minek nevezhetném arra intett, hogy legyek óvatos Vivienne-nel kapcsolatban.
- Amint látod, egyedül vagyok. - Tártam szét a karom egy halvány mosoly segítségével. Elég veszélyes játék volt ez, hiszen tulajdonképpen kiforgattam a másik lány szavait, de választ is adtam a kérdésére. - Szóval igen, így is mondhatjuk. - Tettem még hozzá, megerősítve a hatást. Nem szégyelltem én a falkámat, de jobbnak láttam idegeneknek nem fecsegni, bárki is legyen a velem szemben álló. Noha nem voltam kém, azért úgy gondoltam, pár információt megtudakolhatok, még akkor is, ha semmi jelentőségük nincs.
- Mióta élsz itt? - Kérdeztem kíváncsian, nem tettettem, komolyan érdekelt a dolog. Úgy gondoltam, ha már összefutottunk, akkor az ne legyen hiábavaló. |
- Örülök..Lisa...asszem- mondtam majd néztem a lányra. Persze az asszemet, olyan halkan mondtam, hogy ne hallja. Láttam, rajta hogy érdekesen néz, és meglepődött mikor rákérdeztem a nevére. Beszívtam, majd kifújtam megint a füstöt. Lassan cigarettáztam, mert ez nálam szokás volt. Most várja, hogy én is mutatkozzak be? Néztem a lányra kérdően, majd bemutatkoztam.- Vivienne Grant vagyok.. Te is magányos farkas vagy mint én? - mondtam, miközbe tudtam, hogy ő biztosan nem az. Én is csak azért mondtam magamról, hogy magányos farkas vagyok, hogy ne kérdezősködjön hova tartozom, meg most amugyse volt kedvem gyilkolászni, mert már mielőtt idejöttem megtettem. Vagy lehet még is azt kéne tennem? Megölni? Hisz egyszer ugyis megölöm én, vagy valamelyik falkatársam. Hisz bármelyik fakába tartozik mindkettő kilesz taszítva a városból. Magamban levágtam egy ördögi nevetést, az arcomon viszont végig rezzenetlen volt. |
Kíváncsian döntöttem oldalra a fejem, ahogy tovább néztem. Kész voltam reagálni, mikor megmozdult, de csak átment a fa másik oldalára és így már jobban láttam. Pillantásom észrevétlenül végigfutott rajta, csak, hogy fel tudjam mérni a viszonyokat. Természetesen magasabb volt nálam, vékony, kifejezetten szépnek mondható, mint nő nő között. Semmi nem jutott eszembe róla, még a gyanúja is elúszott annak, hogy esetleg ismerem, vagy mesélt volna valaki ilyesfajta kinézetű vérfarkasról, mint a velem szemben álló. Úgyhogy jól tippeltem, tényleg idegen volt. Néztem, ahogy rágyújt a cigire és egy pár pillanatra égnek emeltem a szemeimet, rühelltem, ha a közelemben dohányoznak. Úgyhogy reméltem, gyorsan mérgezi majd a tüdejét és utána nem fog másik szálra sem gyújtani. Máskülönben próbáltam nem mutatni, hogy mennyire undorítónak tartom, amit csinál. Meglepett, amikor megszólalt. Úgy éreztem magam, mintha egy régi film forgatásán lennénk, csak épp a cigi nem illett a képbe. Apropó, reméltem, a fa nem fog meggyulladni. Halvány mosollyal néztem a másik lányra, nem próbáltam meg leplezni,hogy mulattatott a belépője.
- Lisa Moore. - Feleltem röviden. A teljes nevem egyébként is túl hosszú és bonyolult volt, a legtöbben farkaskörökben már csak a rövidített változatáról ismertek, amit még a falkatársak ragasztottak rám az elején. Picit gondolkoztam, hogy kérdezzek rá a nevére, lehetőleg úgy, hogy az ne legyen túlságosan vicces, de semmi olyan szókapcsolat nem jutott eszembe, ami kivágott volna ebből a meglehetősen paradoxon helyzetből, így maradt csak egy árva kérdő pillantás, amiből reméltem megérti, hogy én is a nevére volnék kíváncsi. |
Amíg a fa mögött álltam, láttam és éreztem, hogy megállt. Kiléptem a fa mögül, és odasétáltam a másik felére, hogy lásson. Neki dőltem a fának majd néztem a lányra. Most szólítsam meg? Mit kéne neki mondanom? Hisz nem is ismerem. Néztem rá. Majd rágyújtottam egy cigaretta. Beszívtam, majd kifújtam a füstőt. Vártam , hogy mond-e valamit a lány, de nem mondott semmit. Megköszörültem a torkomat. - Hogy hívnak idegen? - mondtam neki. Na hát igen, nekem sejuthatott volna jobb eszembe. Ugy döntöttem, nem fogom magamat elárulni, hogy a harmadik falkából vagyok, hiszen az itteni farkasok még nem is nagyon sejtik, hogy létezik. Ugydöntöttem egyenlőre magányos farkast játszok. |
Ahogy a lábnyomokat követtem, szembeszelet kaptam és most már tudtam, hogy egy másik farkast követek alighanem, ráadásul nem az én falkámból valót. A szaga egyáltalán nem volt ismerős, arra gondoltam, talán ő is hasonlóképp élhet, mint én tettem régebben. Eléggé felvillanyozott, hogy esetleg rokonlélekre találtam. Eddig ugyanis elég különcnek éreztem magam amiatt, ahogy megoldottam a dolgokat, de, ha netán igazam lenne, az sokat javítana a mostanában ezzel kapcsolatos porban lévő önbecsülésemen. Fürkésztem a tájat, de egyelőre nem láttam senkit. Sem embert, sem farkast. Hiszen nem tudtam, hogy milyen alakban keressem. Aztán egyszer csak megtorpantam. Az egyik fa mögül mozgást észleltem, így odanéztem és akkor pillantottam meg a mögötte ácsorgó lányt, minden kétséget kizárólag ő volt az, akit kerestem. Nem sokat láttam belőle innét, hiszen a fa teljesen kitakarta, vagyis hromnegyedig biztosan, csak azt tudtam, hogy áll ott valaki. A szándékait viszont nem igazán tudtam felmérni. Én nem állnék egy fa mögé, ha barátságosan akarnék közelíteni, ő viszont határozottan úgy tűnt, vár valamire. Talán arra, hogy elhaladjak mellette és hátbatámadhasson? Fogalmam sem volt. Elhatároztam, hogy most már a végére járok, de nem szólok, míg meg nem tudtam, mit akar pontosan. Úgyhogy csak néztem rá teljes nyugalommal, feleslegesen minek idegesítsem magam? |
Sétáltam előre, mikor zajokat halottam magam mögül. Elővettem a farkasi 'képességeimet' és mélyen beleszagoltam a levegőbe. Éreztem valami másik, idegen farkasnak a szagát. Hmm.. kíváncsi vagyok kiez.. Körbenéztem majd megálltam és beálltam egy fa mögé. Vártam, hogy jöjjön erre. Közben egyre erősebben éreztem a szagát, már biztos voltam, hogy nem az én falkabelim. Most öltem meg egy másik áratatlan életet, most megint öljek meg? Vagy talán legyek kedves hozzá? Majd kiderül.. szerintem ugy fogok viselkedni vele, ahogy ő velem. Nem akarok nagy feltűnést okozni. |
Tekintetemet előre szegeztem, a frissen hulló havat tanulmányoztam, ami töretlen fehérségbe vonta a tájat, és a fák ágain is megtelepedett. Azon gondolkoztam, otthon milyen kevésszer láttam havat, egy kezemen meg tudtam volna számolni, hány olyan telet éltem meg, mikor tanúja lehettem ennek az arrafelé különösnek számító eseménynek. Persze, mióta Anchorage-be költöztem, teljesen más volt a helyzet, itt az elmúlt időben mindig volt hó, mikor eljött az ideje. Lassan haladtam tovább előre, aztán egyszer csak megtorpantam. Leguggoltam, hogy jobban tanulmányozhassam amit látok, de minden kétséget kizárólag lábnyomok voltak a hóban és nem az én lábnyomaim, mivel én másfelől jöttem. Nem hittem volna, hogy bárki is lopakodásnak venné, mivel az erdőből kifelé tartottak, így követtem az általuk jelölt útvonalat, de nem beléjük léptem, az már simán elment volna valamiféle üldözésnek, márpedig bennem semmi ilyesféleszándék nem volt. Tudtam, hogy, ha szükség lesz rá, minden kétséget kizárólag meg tudom védeni magam. |
Éppen most vacsoráztam, és megint egy ártatlan emberből. Nem volt kedvem állatot üldözni, így tehát megint a könnyebb utat választottam. Dehát egy rambright-i persze hogy ártatlanokat, nem ártatlanokat is megöl. A kiadós vacsora után, az erdőbe jöttem sétálni, és gondolkozni az élet mindennapjain. Emberi alakban voltam. A föld most pont havas volt, nem rég esett a hó. A hátam mögé néztem és láttam a lábnyomaimat. Egy másik írányban észrevettem más lábnyomokat a hóban. Nem igazán érdekelt, sétáltam tovább ugyanarra az írányban. |
Szokás szerint ismételten nem bírtam a belváros forgatagát. Tél volt, az emberek kevésbé voltak hajlamosak kimozdulni, amiatt túl zsúfolt lett, ami engem illet. Lassan négy-öt hónapja próbáltam újra hozzászokniahhoz, hogy tömegével vesznek körül az emberek, de még mindig nem sikerült, ez pedig felettébb aggasztott. Mindig ilyenkor, mikor magányba akartam vonulni, tehát most is az erdőt kerestem fel. Ahogy a kopár fák közé léptem, halkan felsóhajtottam, már is biztonságban éreztem magam, még így, ember alakban is. Az itteni mércével mérve elég kellemes idő volt, nekem már egy kissé hidegebb, mint amihez hozzászoktam, de megfelelően felöltöztem egy jó hosszú sétához, s megszokott ritmusomban indultam el, olyan tempóban, amiben órákig képes voltam járni az erdőt anélkül, hogy megálljak, s gyakran is tettem így. Reméltem, hogy egy kicsit meg tudok nyugodni és, mire ráveszem magam, hogy visszamenjek a városba, nem fogom úgy érezni, mintha ketrecbe zártak volna. |
Leterített, én pedig mancsaimmal próbáltam távol tartani kicsit magamtól. Mikor elkezdett harapdálni, lelöktem magamról, most én voltam fölül és rávicsorogtam majd egy kicsit én is megtépkedtem, de nem erősen, csak ahogy játszani szokás. Majd átbukfenceztem rajta, és ismét szaladni kezdtem előle. Elbújtam egy fa mögé majd amikor beért engem, felugrottam a hátára és úgy döntöttem a földre. Diadalittasan vicsorogtam rá, majd odébb battyogtam és leültem. Csóválni kezdtem a farkamat és kíváncsian félrebillentetem a fejem, mi lesz a következő lépése. |
Megrántottam a vállam.-Én minden alakjában szeretem az erdőt-jelentettem ki határozottan. Naja, ettől a véleménytől igen nehezen lehetne engme eltántorítani. Amikor Max csöndbe maradt éreztem hogy az illata intenzívebbé válik. Ez csak egyet jelenthet. Hallottam ahogy mancsai lágyan ránehezednek az avarra, ami a lábaink alatt van. Tudtam hogy engem figyel. Elmosolyodtam, nem kellett felé fordulnom hogy tudjam farkas alakban van, és ezzel is arra invitál hogy legyek én is most...talán önmagam. Mély lélegzetet vettem, beszívtam az illatok kavalkádját, majd amikor kifújtam, már farkas alakban szuszogtam ki. A vállam fölött néztem hátra Maxre majd egy hirtelen ugrással megfordultam, és abba a pózba érkeztem, amibn ő is volt. Gyors voltam, és kecses. Ezt követeltem meg magamtól még farkasalakban is. Kivillantottam rá a fogaimat, így hívva a játékra, ha már itt tartunk, majd odakaptam és hátrébb ugrottam. Valami fogócskára próbáltam meg provokálni Maxet. Értenie kell, elvégre farkasalakban, valahogy ,én legalábbis, jobban értem mit akarnak tőlem. |
 -Mehetünk tőlem -vontam vállat mosolyogva és követtem az erdő fele. A szokásosnál valamivel lassabban tettem meg az utat, nem volt kedvem loholni, mint általában. A próba leszívta a tartalék energiáim. Már így is pótaksiról működtem.
-Hát, szerintem ez most így ocsmány -jegyeztem meg halkabban. -Utálom az őszt. De nyáron viszont tényleg jó itt lenni -valamiért mindig is jobban szerettem a "hőséget" és a zöld tájat, mint a jelenlegi állapotot.
Farkas alakra váltottam és letettem a mellső lábamat. Tulajdonképpen úgy festett, mintha emberi alakomban négykézláb az alkalomra támaszkodnék. Ez olyan játékra hívó póz. |
Épp nyújtottam volna, amikor Max kifizetett. Méltatlanul sóhajtottam. Ha erősködök sem tudtam volna állni a helyem. MAx acélakaratú volt. Amikor mondta hogy menjünk elindultam. Valahogyí éreztem amikor előreengedett hogy épp hol akad meg a szeme. Így gyorsan megfordultam és hátrálva mentem végig vigyorogva rá.-Menjünk az erdőbe! Na?-mondtam és elnidultam felé. Mármint az erdő felé. Amikro odaértünk, széttártam mindkét kezem és beszívtam az őszi illatát.-Egyszerűen imádok itt lenni!-mondtam mosolyogva ismét Max felé fordulva. |
 Hallgattam amit mond. Próbáltam beleélni magam a helyzetébe, bár ez sosem ment túl jól nekem. - Vigyázz el ne fertőződjön... - kezdtem bele, de inkább be sem fejeztem. Nem hiszem, hogy érdekelte volna egy teljes orvosi diagnózis a válláról. Ekkor megszólalt a gyomrom halk, morgó hangon. Igen. Még mindig éhes voltam. - Menjünk. Éhen halok - egyeztem bele. Körülnéztem. Nem igazán tudtam megállapítani, hogy merről is jöttem, ezért inkább megvártam még Chris elindul.
Folyt. Köv. valahol |
 A válaszára csak vállatvontam, hogy nem érdekes. Mindketten hibásak voltunk, ennyi.Nekem sem kellett volna ugranom, meg neki sem, és le van zárva. Mert még a végén ezen fogunk veszekedni.
Mikor a vállamra mutatott én is odanéztem reflexből és végighúztam az ujjamat a varratok kilátszódó részén. -Nem. Pár napja rúgott szét egy szarvas. Hát egy "kicsit" fájt -grimaszoltam egyet és visszagondoltam arra a bizonyos esetre. Szörnyű látvány lehetett a kiálló csontom. Meg úgy fájt, hogy azt hittem beledöglök.
-Na, de mi a terved? Mert bemehetnénk a városba. |
Közelebb léptem hozzá. - Astra - ráztunk kezet. - Inkább te ne haragudj, elvégre én ugrottam rád - mondtam. Normális esetben nem szokásom bocsánatot kérni. Sőt, alapjáraton mindenkivel bunkó vagyok, de ez most más. Az utolsó mondatára felszaladt a szemöldököm. - Ugye nem én csináltam? - mutattam a vállára. Eléggé szarul nézett ki, mármint, a sebhelyre értem. Amúgy meg eléggé rendben volt a srác. Tekintetem végigfutott a kulcscsontjától a nyakán keresztül, fel a szemeibe, majd vissza le a törésre. |
Elég kellemes látványt nyújtott a leányzó így emberi alakjában is. Valami hasonlóra számítottam, így nem is igazán lepődtem meg.
-Ööö. A nevem Christian. És bocs az előbbi balesetért. Biztos nincs bajod? Majd kiengesztellek valamivel -olyan érdekes hangsúllyal mondtam, hogy legalább úgy hangzott, mintha meg akarnám kefélni. Pedig isten látja lelkem, most kivételesen nem voltak hátsó szándékaim. Persze amilyen jó csaj, simán lehettek volna. Gyorsan végigmértem és továbbra is ugyanazon a véleményen voltam, hogy rohadt szép. |
Az állapotához képest eléggé játékos kedvében volt. Gondolatban elmosolyodtam. Figyeltem, ahogy eszik a nyúlból, amit az előbb "közösen" fogtunk. Mikor átváltozott, úgy tettem én is. Pár pillanatig a térdemre támaszkodtam, majd lassan felegyenesedtem. Most kissé gyengébb voltam, mint teli hassal. Viszont az étvágyam meg elment. Érdekes. Nagynehezen vissza sikerült nyernem az irányítást a légzésem felett. - Szia - köszöntem neki és egyből a vállára szegeződött a tekintetem. Így már nem nézett ki olyan rosszul a törés. Meg mondjuk maga a srác sem. Kisöpörtem a hajamat az arcomból. |
Csak feküdtem ott egy darabig, hogy meg tudjon vizsgálni. Aranyos volt tőle, ahogy a mancsomat bökdöste. Teljesen a hátamra fordultam és játékosan az arcát piszkáltam a lábammal. Egy kicsit meg is simítottam. Aztán úgy döntöttem nem ökörködök tovább, szóval lassan felálltam és a zsákmányhoz bicegtem. Ettem belőle valamennyit, utána a bundámba törölgettem a vért a számról. Elléptem a tetemtől és emberi alakot vettem fel. Így sokkal kényelmesebb volt. -Hát szia -fordultam mosolyogva a csajhoz és teljesen kiegyenesedtem. |
[54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
